Várkonyi Andrea: "Rettenetesen ki van a világ fordulva magából" - elege lett a sok támadásból

2025. július 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Várkonyi Andrea Fotó: Blikk/ Zsolnai Péter

Elmondta, mit gondol.

Várkonyi Andrea, Magyarország leggazdagabb emberének, Mészáros Lőrincnek a felesége, nemrég Zalakaroson tűnt fel egy sajtóeseményen. A volt tévés műsorvezető most is egy jótékonysági program kapcsán szólalt fel – nem először, hiszen legutóbb is egy segítő szándékú műsor háziasszonya volt. A kultúra támogatása szintén szívügye, például az Operettszínház Hófehérke balettjét is segítette a Pro Filii Alapítvány élén.

Zalakaroson örömmel számolt be arról, hogy több mint 200 millió forintnyi támogatással segítenek családoknak, akik akár ingyenes nyaralást is kaphatnak. Mint mondta, a Pro Filii Alapítvány immár hatodik alkalommal indítja el az üdültetési programot a Nagycsaládosok Országos Egyesületének és az Egyszülős Központnak a közreműködésével, amelyben 480 család, közel 3000 ember pihenhet öt napig teljesen ingyen.

Andrea úgy látja, hogy miközben ők segíteni próbálnak, sokan inkább a rosszat keresik. Ahelyett, hogy támogatnák az ilyen kezdeményezéseket, inkább kritizálnak.

„Azt gondolom, rettenetesen ki van a világ fordulva magából. Azt gondolom, teljesen el van veszítve a fókusz. Azt gondolom, a fanyalgóknak és a kötekedőknek azt kéne meglátni, hogy mi legalább segítünk.”

Mert a lehetősége, hogy segítsen, mindenkinek megvan a saját körülményeihez és adottságaihoz mérten, legyen az ezer forint, vagy egymillió, teljesen mindegy.

Szerinte a jótékonykodás nem a pénzösszeg nagyságán múlik, hanem a szándékon. Mindenkinek van módja segíteni, ha akar. A segítség szerinte erkölcsi kötelesség, függetlenül attól, ki mennyit keres. Fontos lenne, hogy ne közömbösséggel, hanem nyitottsággal forduljunk egymás felé.

„Nagyon jól látható, hogy nagyon sok embertársunk van rászorulva arra, hogy a többiek megsegítsék. Azt gondolom, ez kutyakötelességünk az anyagi helyzetünktől függetlenül. (…)”

Andrea szerint ahelyett, hogy ítélkeznek felette, inkább példát lehetne venni a támogatásról, és másokat is segíteni, ahol csak lehet.

„És nem belekötni kellene ebben, hanem egy köszönömöt mondani, és a példát átvenni, tovább vinni, és nekik is segíteni, ahol és ahogyan csak tudnak.”

Forrás: Story

Google News
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.


Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
OSZAR »