Ebben a pillanatban jött a hír Kapu Tiborról
Ez a legfrisebb információ.
Többszöri halasztás után végre elstartolt Kapu Tibor: a magyar űrhajós szerdán sikeresen útnak indult, és másnap meg is érkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A kéthetes misszió során a legénység összesen 25 tudományos kísérletet hajt majd végre az űrben. Most egy újabb különleges felvétel is érkezett Kapu Tiborról és indiai társáról.
A Dragon űrhajó fedélzetén egy nemzetközi csapat utazott, köztük Magyarország új űrhajósa, Kapu Tibor is. A cél az ISS elérése volt, ahol csütörtökön megtörtént az érkezés, és ezzel hivatalosan is kezdetét vette a küldetés. Az első órákban a megszokott üdvözlő ceremónia zajlott, amelynek keretében az újonnan érkezők is köszönthették a már ott tartózkodókat.
Kapu Tibor és indiai kollégája, Shux most egy közös képet is megosztott, miközben megkezdték az előkészületeket a tudományos munka előtt:
„Kapu Tibor és Shux a 28 000 km/h-val száguldó irodájuk ablakában! Miközben az Ax-4 legénysége alkalmazkodik a mikrogravitációhoz, elindították a közös munkát az Expedition 73 csapatával. Emellett az Ax-4 űrhajósai elkezdték a tudományos kísérleteik előkészítését is" – írja a HUNOR Magyar Űrhajós Program a Facebook-oldalán.
via Blikk
Ezeket olvastad már?
A meteorológusok is ijedten néznek: egészen eddig nem fog elállni az eső, ez durvább, mint hittük
Ez Stohl András válófélben lévő nejének a reakciója A Nagy Ő-re
"Talán megváltás volt számára a halál" - Bejelentette a borzalmas hírt a magyar mulatós sztár
Ezt gondoltam erről a húsról, amikor megtudtam az igazat
Döbbenetes felvétel: Caramel felesége megmutatta, mekkora kárt tett a vihar az otthonukban
Kiborult Stohl András volt felesége? Ez lehet az oka Vica gyors névváltoztatásnak
Máris lefújták itt az augusztus 20-i tűzijátékot: komoly oka van
Most jött: meghozta a döntést a rendőrség, erre számíthatnak azok, akik részt vettek a Pride-on
Stohl András felesége komoly lépésre szánta el magát a szakítás után: ez többet mond minden szónál
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.