Friss, üde, nyári leves receptet hoztunk
Ez a húsmentes leves nem telíti el a gyomrot, mégis kellő energiát ad a nap hátralevő részéhez.
Nagyon súlyos beteg Hollywood egykori nagy csillaga, s a felépülésére nincs remény. A hozzá közel állók szinte úgy búcsúztatják, mintha már távozott volna.
Bruce Willis frontotemporális demenciában szenved, ami a szellemi képességek fokozatos, megállíthatatlan sorvadásával jár. A színész betegségének első jele az afázia volt, ez a beszéd-, írás és szövegértési képességek zavara, ennek megállapítása után született meg a végső diagnózis.
Családja Willis mellett van, azaz felesége, Emma Heming és két kisgylányuk, Mabel és Evely, továbbá exe, Demi Moore és három felnőtt lányuk Rumer, Scout és Tallulah igyekszik minél több időt vele tölteni. Az egykori és a mostani feleség folyamatosan tájékoztatják a nyilvánosságot a szeretett férfi állapotáról, és nem titkolják, hogy nincs remény. Minden, amit tehetnek, hogy minél szebbé teszik Bruce életének utolsó szakaszát.
A rajongók megrémültek, amikor nemrég ezzel a címmel jelent meg a Demi Moore-ral készített interjú. „Bruce itthagyott minket”. A szövegből aztán kiderült, hogy a kijelentést képletesen kell érteni, azaz a sztár nem halt meg, hanem szellemileg-lelkileg távozott szerettei köréből, azaz már nem ismeri meg őket, nem tud velük kommunikálni.
A színész lányai is egyre-másra búcsúüzeneteket küldenek édesapjuknak, Rumer például nemrég közös képet tett közzé „Örökké a hősünk maradsz” felirattal.
Emma könyvben búcsúzik
Ősszel jelenik Willis feleségének könyve, amelyet így ajánl az olvasóknak. „A gyászból született, a szeretet formálta és a cél vezette”. Emma azt vetette papírra, hogyan gondozza szeretett férjét, ezzel példát és útmutatást szeretne adni azoknak, akik hasonló helyzetbe kerültek.
Megrázó, ami kiderült a Mezőtúron megtalált kislányról: 13 évig erre kényszerítették
Megdöbbentő dolog derült ki az új felvételről: ez vezethetett a Boeing lezuhanásához Indiában
Friss! Újabb szörnyű légi katasztrófa történt Indiában, senki nem élte túl
Szívszorító! 86 évesen csendben távozott a Kossuth-díjas színésznőnk, a Szomszédok Lillácskája
Gulyás Gergely bejelentette: Itt a 2025-ös nyugdíjemelés!
Szétköltöztek Tóth Gabiék! Kendőzetlen őszinteséggel kimondta most róla a férfi, és ez...
Vége a strandidőnek? Olyan időjárás jön, bejelzett a radar...
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Kitálalt a bennfentes: Új szerelem miatt lett vége Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára házasságának
Az edzőjével lépett le Ördög Nóra, amikor visszaért, Nánási Pál előtt már nem volt több titok
Ebben a percben jött a júliusi nagy időjárás-előrejelzés. Nagyon más, mint eddig jósolták, erre kell felkészülni
Máté Gábor zűrzavaros szerelmi élete
Molnár Csilla és Flipper Öcsi viszonya
Olimpikonokkal együtt sportolhatunk Városligetben! (x)
Milyen étrend illik hozzád? Eláruljuk, plusz mutatunk pár szuper receptet is! (x)
Mutatjuk, hogy öltözz idén a kánikulában (x)
5 tipp, hogyan segíthetsz párodnak a prosztatagyulladás ellen (x)
Ez a húsmentes leves nem telíti el a gyomrot, mégis kellő energiát ad a nap hátralevő részéhez.