Gabriella konyhája: Jugó rétes
Nagyon finom, mutatós és olyan egyszerű elkészíteni. Meggyszezonban friss meggyel készítsük, szezonon kívül meggybefőttel is készülhet.
„Azt gyászolom el, ahogyan az elmúlt 18 évben éltünk.”
Intenzív időszak van Bombera Krisztina mögött: betöltötte az ötvenet, otthagyta a tévés munkáját, a fia pedig elköltözött tőle. Elmondása szerint az utóbbi volt az, ami igazán megviselte őt - írja a Blikk.
- Úgy érzem, teljesen rendben van, ha most nem vagyok jól, hiszen azt gyászolom el, ahogyan az elmúlt 18 évben éltünk. Ennek fázisai vannak, és én nem akarom megúszni egyiket sem. Azt hiszem, csak így tudom feldolgozni, amit veszteségnek élek most meg. Amiről persze, tudom, hogy az élet rendje, de akkor is – kezdte.
– Persze, tudom, hogy Márk jól van, építi a jövőjét az egyetemen, de amikor bemegyek a szobájába, és azt látom, hogy rend van, nincs kupacba gyűrve az ágynemű, nem találok többé tavalyi uzsonnamaradékot és csak úgy ledobált pólókat sem, összeszorul a szívem, és azt kívánom, bár lenne itt újra kupi – mondta.
– Az, hogy a lányom, Nóri itt van még, rengeteget segít, de törekszem az egyensúlyra, hogy őt se nyomja agyon a szeretetem, csak mert a bátyja elköltözött itthonról. A férjem klasszisokkal jobban viseli ezt a helyzetet, mint én. Jókat kuncog, amikor kapacitálom Nórit, hogy járjon el velem tornázni, Márkot pedig naponta többször próbálom elérni online. Különös és fájdalmas érzés, ahogyan az életünk egy korszaka véget ér, még akkor is, ha az ember nyitottan várja a további korszakokat – fejtette ki az egykori műsorvezető, aki szerint középkorúan békésebbé és elfogadóbbá válik az ember.
– Mindjárt ötvenegynek lenni, számomra egyet jelent például azzal, hogy most már nem a kedvem dönti el, elmegyek-e tornázni, hanem a hátfájásom, és ugyanez a helyzet az alvással is: azt is muszáj. A reggeli műsorok miatt sok éven át korán keltem, későn feküdtem, és krónikus kimerültséggel küzdöttem. Ez a tévés korszakommal együtt lezárult, jó ideje végre mindennap alszom nyolc órát – mesélte, hozzátéve: cseppet sem hiányzik neki a képernyő.
Rájött arra is, hogy szabadúszóként úgy osztja be az idejét, ahogy akarja, ami szabadságot ad neki. Emellett azért sem hiányzik neki a képernyő, mert kevésbé önmaga, mintsem mások miatt vett részt a nyilvánosságban - mondta el a Meglepetés Magazinnak.
Súlyos: Agydaganatot okozhat ez a gyógyszer, ha folyamatosan használod
Kiderült a szomorú igazság Várkonyi Andreáról!
Tragédia történt! Halálra gázoltak egy kétéves gyermeket Kalocsán
Súlyos hír érkezett a palotából, Katalin hercegnéről van szó
A 62. születésnapja előtt nem sokkal hunyt el rákbetegségben a nagyszerű magyar tévés
Kanadában lett bolti eladó a Madách Színház sztárja, Polyák Lilla
Most jött a hír Molnár Gusztávról: Abbahagyta a gyógyszert
Zokog mindenki Katalin halála miatt, Vilmos herceg egyedül!
Tudtad? Így kérdezheted le otthon a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt
Mehetnek lottózni! Ez a 4 csillagjegy ma mérhetetlen sikerre tesz szert
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Hétköznapi volt a betegsége, de végzetes lett – elhunyt a magyar színészóriás
Sokkoló hírt kaptunk! Leugrott az erkélyről a Kincsvadászok kereskedője
Megjött a nagy júliusi időjárás-előrejelzés. Nagyon más, mint eddig jósolták, jobb, ha már készülünk is, mert...
Így él Várkonyi Andrea a mindennapokban
A bennfentes szerint új szerelem lehet Dobrev Kláráék válásának oka
Tóth Andi márkanagykövettel mutatták be a legújabb szépségtermékeket (x)
A felfázás nem vicc: majdnem a toi-toi-ban ért véget a kedvenc fesztiválom (x)
Mit iszol, ha szomjas vagy? Nem mindegy, mit választasz (x)
Ebből hatalmas baj lehet: ezért nem szabad sokáig vizes fürdőruhában maradni (x)
Nagyon finom, mutatós és olyan egyszerű elkészíteni. Meggyszezonban friss meggyel készítsük, szezonon kívül meggybefőttel is készülhet.