Lesznek viszont olyan tájak is, ahol alig vagy egyáltalán nem fog esni.
Délnyugat felől mediterrán ciklon felhőzete húzódik fölénk, és egyre többfelé kell esőre, záporokra számítani, sőt péntek délután délnyugaton az ég is megdörrenhet. A legkevesebb csapadék estig északkeleten várható, itt előfordulhatnak olyan tájak, ahogy egyáltalán nem is fog esni.
Az ország nagy részén viszont kiadós, 10 mm-t meghaladó mennyiségű esőre lehet számítani, sőt nyugaton, délnyugaton és helyenként
a Duna-Tisza közén 20-30 mm is összegyűlhet péntek éjfélig.
Ennyi esőre lehet számítani Fotó: Időkép
Az eső, záporok mellett délutántól délen, délnyugaton zivatarok is kialakulhatnak, környezetükben felhőszakadásra, viharos széllökésekre kell számítani. A keleti-délkeleti szél zivataroktól függetlenül is többfelé lesz élénk, erős. Nem lesz melegünk, a csúcshőmérséklet csupán 12 és 19 fok között alakul.
Szombaton főként az ország déli-délnyugati felén lehetnek záporok, zivatarok, majd vasárnap újabb kiadós esőt okozó csapadékzóna érkezhet, mely az addig szárazon maradt északkeleti tájakra is jelentős csapadékot hozhat - írja az Időkép.