Ló szépségversenyen jártunk
A pomázi lovas majálison annyi minden történt, hogy egyszerre nem is tudtunk részt venni minden eseményen. A lovak szépségversenye azonban hívogató eseménynek ígérkezett, amiről nem akartunk lemaradni.
Számos kulisszatitkot osztott meg a nyilvánossággal.
Úgy tűnik, kétszeri halasztás után – ha az időjárás sem szól közbe – szerdán magyar idő szerint 14 órakor végre elindul a világűrbe Kapu Tibor az Axiom Mission-4 űrmisszió tagjaként. A négyfős legénységet Floridából lövik fel a Nemzetközi Űrállomásra a Falcon-9 rakéta segítségével.
A 33 éves magyar űrhajós a Spacejunkie űrkutatási csatornának adott interjúban sok, korábban nem ismert részletet is elárult, többek között elmondta, hogyan készülnek az űrutazásra és mivel töltik majd az idejüket az űrállomáson.
„Kezdjük eltolni az ébrenléti ritmusunkat, most már kora este fekszünk és hajnalban kelünk azért, hogy a felbocsátás időpontjához igazítsuk az ébrenlétünket. Nagyon várom a meghatározott kísérletek elvégzését és azt is nagyon várom, hogy beszélhessek odafentről majd magyar diákokkal, mert ilyenre is sor kerül majd. De várom azt is, amikor majd munka nélkül leszünk és csak úgy elvagyunk egymással. Mindenre képes ez a csapat, elképesztően jók vagyunk, mindenhol csillagos ötössel mentünk át, mind egyéni mind csapat szinten. És ezt bebizonyítani az űrállomás fedélzetén számomra egy hatalmas élmény lesz” – avatta be a kulisszatitkokba a csatorna nézőit Tibor.
Az űrhajós azt is elárulta, zenélni is szeretne a világűrben: „Amikor legutóbb kapcsolatba kerültem a fenti személyzettel, megmutatták hogy van fent egy gitár. Úgy tervezem, hogy fogok majd fönt gitározni, de azt, hogy mit, azt szeretném meglepetésnek szánni”. Vagyis egyelőre csak találgathatunk, vajon milyen különleges dalt fog előadni Kapu Tibor odafent.
Forrás: Blikk
Visszavonták Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjét! Itt az indoklás
A bennfentes szerint ez Gyurcsányék válásának igazi oka
Most érkezett a tragikus hír: váratlanul meghalt az ismert magyar politikus
Percek alatt jutott nagyon nagy összeghez Liptai Claudia
Az ország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc ennyire félti feleségét, Várkonyi Andreát
Megrázó, ami kiderült a Mezőtúron megtalált kislányról: 13 évig erre kényszerítették
Megdöbbentő dolog derült ki az új felvételről: ez vezethetett a Boeing lezuhanásához Indiában
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Kitálalt a bennfentes: Új szerelem miatt lett vége Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára házasságának
Az edzőjével lépett le Ördög Nóra, amikor visszaért, Nánási Pál előtt már nem volt több titok
Ebben a percben jött a júliusi nagy időjárás-előrejelzés. Nagyon más, mint eddig jósolták, erre kell felkészülni
Így él Várkonyi Andrea a mindennapokban
A bennfentes szerint új szerelem lehet Dobrev Kláráék válásának oka
Mutatjuk, milyen tüneteket ne hagyj figyelmen kívül, ha kisbabát vársz! (x)
Mikor voltál utoljára laborvizsgálaton? Talán itt az ideje elmenni! (x)
Milyen étrend illik hozzád? Eláruljuk, plusz mutatunk pár szuper receptet is! (x)
Olimpikonokkal együtt sportolhatunk Városligetben! (x)
A pomázi lovas majálison annyi minden történt, hogy egyszerre nem is tudtunk részt venni minden eseményen. A lovak szépségversenye azonban hívogató eseménynek ígérkezett, amiről nem akartunk lemaradni.